Még nem tudni mennyit kell várni a következő Goubáig

 


Árusítani szeretnék

A szervezők döntése alapján minimum két – lehetőleg – egymást követő alkalmat (vasárnapot) kell bérelni a dolgok gördülékenyebb lebonyolíthatósága miatt.

Az első – “debütáló” – két alkalom 2011. március 27-e és április 3-a lesz!

Természetesen a későbbi időpontokra is várjuk mielőbbi jelentkezéseteket!!

a hely és az asztal

Egy-egy stand nagyjából 2,5 méter hosszan és 2 méter mélységben/szélességben fog elhelyezkedni a ház, illetve az átkötő folyosók fala előtt. Figyelem, konkrét helyet a számok alapján nem tudunk megígérni, a rendezvény jellégéből adódóan, de amennyire ez lehetséges, igyekszünk mindenkinek a kedvére tenni. Egy darab asztalt adunk standonként, ami 135 x 90 cm-es lesz.
A széket/székeket az árusítóknak kell saját részükre biztosítaniuk!

a jelentkezés módja

Miután kapcsolatba léptünk, a legelső lépés az, hogy szeretnénk néhány képet (esetleg egy  weboldalt) látni a jelentkező munkáiból, amikkel, vagy amelyekhez hasonlókkal részt kíván venni a vásáron! Kérünk Titeket, ne feledjétek átküldeni a mobiltelefonszámotokat sem! Amennyiben a Szervező csapat ezt egyezményesen jóváhagyja, átküldjük a jelentkezési lapot és az árusítói szerződést is, hogy aki valóban jönni szeretne, tudjuk „élesíteni” a jelentkezéseket. Akiknek már ismerjük a munkáit, természetesen a folyamat felgyorsul.
1.    A kitöltött szerződést, illetve jelentkezési lapot várjuk faxon (fax szám: 06/1-462 0478), vagy beszkennelve E-mailen keresztül.
Ha ez nehezen megoldható, akkor kérjük, telefonáljanak (06/1 462 0478, vagy 06/30 867 2132), vagy írjanak E-mailt (gozsdumarket@gmail.com) és ezúton jelezzék részvételi szándékukat!
2.    Az aláírt, lepecsételt szerződésből 2 példányt szeretnénk megkapni postai úton, illetve személyesen – kinek melyik az egyszerűbben megoldható. Az egyik példányt aláírva visszajuttatjuk. (Címünk: GOUBA Kft. 1075 Budapest, Síp u. 12.). A kitöltött jelentkezési lapból 1 példányt szeretnék kérni.
3.    Amely alkalmakra szerződünk, ugyanennyi alkalomra (általában kettesével) át kell utalni – vagy készpénzben kell befizetni a Síp utcai irodánkban – a részvételi díjat, mert a jelentkezés ezzel válik teljesen érvényessé! Ha valaki esetleg késve fizet be, bár hamarabb jelentkezett és mások megelőzik – ezen sajnos nem áll módunkban segíteni.
Természetesen a további jelentkezőknél sem mindegy a beérkezési sorrend!

a részvételi díj

Jó hírünk, hogy a részvételi díj ebben az évadban változatlan marad!
Tehát 9000 Ft + 2250 Ft ÁFA/alkalom. A két alkalom összesen: 2 x 9000 Ft+4500 Ft ÁFA= 22.500 Ft.

a kipakolás

Vasárnaponként körülbelül reggel 08:00 órától veheti kezdetét a kipakolás – ekkorra készítjük elő az asztalokat, az általunk a vásár idejére adott terítőkkel együtt. Délelőtt 10:00 órakor ki kell nyitnia minden árusítónak! Kérjük, ne késsetek – ez azt hiszem közös érdekünk! Az összepakolás a vásár végén, 19:00 óra után veszi kezdetét.

a parkolás

Az „EZ Parkoló Kft” Holló u. 6. számú – 238 férőhelyes – parkolóháza várja az árusítókat, résztvevőket. Ebből a parkolóházból pont a helyszínre lehet megérkezni, a csomagokat lifttel lehet le és felszállítani a különböző emeletekről. A ki és bepakoláshoz szükséges reggeli és délutáni 1-1 órát ingyen kapják meg résztvevőink! Ehhez pusztán az általunk is aláírt árusítói szerződésüket, vagy számlájukat kell bemutatniuk a parkolóház dolgozójának. Aki egész napra (kb. 12 óra) ott fog parkolni, a kedvezményes napidíj (12 x 360=4320 Ft helyett): 2500 Ft.

weboldalunk – képek, linkek, logók

Az adott vasárnapi bazár résztvevői – minden kedves kiállítónk, árusítónk – felkerül weboldalunkra. Kérünk mindenkit, hogy ehhez a megjelenéshez küldjön weboldal linket vagy/és néhány (1-7 db) általa kedvelt fotót, illetve a logóját, ha van ilyen, amit szeretne feltenni az általa készített művekről, termékekről! Az olyan kiállítók is kérjük, küldjenek néhány általuk választott képet munkáikról a weboldalunkra, akiknek weboldala van – és legalább kétszer Goubáztak már! Kérjük, hogy a pontos „titulusotokat”, illetve a műfaj meghatározását is írjátok meg, mint például:
Kovács Sára
ékszer design(er)
olvasztott üvegékszerek
www.valami.hu

lemondás

Lemondást az adott vásár-vasárnapot megelőző csütörtök 12:00 óráig fogadunk el!
Amennyiben az árusító lemondási szándékát a fenti határidő után jelzi, a szerződésben foglalt összeget nem áll módunkban visszafizetni, illetve nem számítjuk be másik alkalomra.

kiállítás, előadás, workshop

Azok megkeresését is várjuk, akik elsősorban nem árusítani szeretnének, hanem kiállítani, vagy a helyszínen alkotni. Azokat szintén örömmel látjuk, akik előadnának valamit, divatbemutatót szeretnének hozni, esetleg rövid „tanfolyamot” szeretnének tartani valamely munka készítésével kapcsolatosan! A GOUBÁN erre is lehetőség nyílik!